Eltarthatósági vizsgálat

Növelje termékei eltarthatóságát az ÉKI szakértelmére támaszkodva!

A NAIK Élelmiszer-tudományi Kutatóintézetének szakértelme rendelkezésére áll, amennyiben növelni szeretné akár már meglévő, akár kifejleszteni tervezett termékei, technológiái élelmiszerbiztonságát. Az élelmiszerek eltarthatóságát mikrobiológiai, kémiai, fizikai és érzékszervi szempontból is vizsgáljuk. Az élelmiszereknek gyakorlatilag a teljes körére vonatkozóan képesek vagyunk meghatározni a biztonságos tárolási időtartamot tartósítási módszertől, csomagolási módtól függetlenül friss, kémiailag, szárítással vagy hűtve, illetve fagyasztással tartósított, konzerv, vagy vákuum, illetve módosított atmoszférás csomagolású termékek esetében egyaránt.

A mikrobiológiai paraméterek között az összes csíraszám, a penészszám, a coliformszám, valamint a kiemelt kórokozók (Salmonella, Listeria) jelenléte az, aminek meghatározását leggyakrabban kérik megrendelőink, de külön megegyezés alapján speciális mikrobák kimutatását is vállaljuk.

A termék biztonságos volta mellett fontos szempont, hogy a minőségét is minél hosszabb ideig megőrizze. A nagy zsírtartalmú élelmiszerek esetében az avasodási hajlam jelenti az egyik legnagyobb veszélyt, melyet célműszerrel határozunk meg.

Az élelmiszerek komplex értékeléshez vállaljuk a fizikai jellemzők (pl. textúra változása), valamint színmérő műszerrel támogatott professzionális érzékszervi értékelés végzését is az eltarthatóság tervezett időtartama során.

A szabvány (MSZ, ISO) szerinti módszerek mellett saját fejlesztésű eljárásokat is alkalmazunk. A mikrobiológiai jellemzők értékelésénél a 4/1998. (XI. 11.) EüM és a 2073/2005/EK rendeletek alapján dolgozunk. A fizikai, kémiai, illetve érzékszervi értékelésnél a megrendelő által elvárt értékekhez viszonyítjuk a kapott eredményeket.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy szolgáltatásunk nem akkreditált, így joghatással járó ügyekben az eredmények nem használhatók.

A NAIK ÉKI eltarthatósági szolgáltatásának megrendeléséhez, illetve ha további felvilágosításra lenne szüksége, levélben érdeklődjön a adanyi.nora[kukac]eki.naik.hu címen.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.